Blogger Layouts

Keresés ebben a blogban

2011. december 7., szerda

Méhecskék és gólyák Volume 2. - 1. rész

Nem várt folytatás


El sem tudtam hinni, hogy Nessie ennyit nőhetett ilyen rövid idő alatt. Már majdnem letelt az a bizonyos kilenc hónap azóta, hogy a kis huncut elhatározta, hogy közös kisbabánk lesz. Közben Nessie elképesztő fejlődésen ment keresztül, és külsőre már közeledett egy tízéveshez. Soha nem volt a közvetlen közelemben kisgyerek, tekintve, hogy nem volt sem öcsém, sem húgom, de azt még én is tudtam, hogy ebben a korban a normális gyerekek is nőnek, mint a gomba. És ha ez a hétköznapi halandóknál így volt, Nessie-re fokozottan igaz volt. Szinte napról napra látszódott a változás.

De a legrosszabb még hátra volt, és már előre féltem. Közeledett a kamaszkor, és bár hamarabb túl lesz rajta, mint én annak idején, de ha csak fele annyi ideig fog is tartani, akkor is szörnyű lesz. Nekem pedig különösen. Végig kell néznem, hogy az én kis Nessie-m hogyan cseperedik azzá a nővé, akit életem végéig szeretni fogok. Ez volt az én legnagyobb áldásom, de egyelőre az átkom is. Legalábbis Leah így gondolja.

Ma megint vadászni viszem. Ez alatt a majdnem három év alatt, amióta megszületett, ez vált a mi legkedvesebb tevékenységünkké. Csak a vadászatokon lehettünk együtt felszabadultan. Anélkül, hogy Rose néni, ahogy Nessie hívja, állandóan a nyomunkban lett volna, vagy hogy Edward hallotta volna minden gondolatunkat. És bár ez Renesmeet kevésbé zavarta, de engem az őrületbe kergetett. Tudtam, hogy más okból, de ő is imádja ezeket a közös délutánokat. Mással nem is nagyon ment a szomját csillapítani. Csak Edwarddal és Bellával tett néha kivételt.

Bells és az ő vérszívója csak eleinte tiltakoztak ez ellen, de csakhamar hozzászoktak, hogy ez olyan dolog, amit a lányuk nélkülük csinál. Nem igazán akartam arra gondolni, hogy mit csinálhatnak ők ketten vajon ilyenkor, a nap egyetlen részében, amit teljesen egyedül, Nessie nélkül töltenek. Gondolom, kihasználták, hogy kettesben lehetnek…

Elhessegettem ezeket a nem túl szívderítő gondolatokat, és újra Nessiere figyeltem. Felszabadultan szaladt előttem, de időről-időre megállt valahol. Megnézett egy színes bogarat közelebbről, meghallgatta egy madár dalát vagy egyszerűen csak megszagolt egy virágot. Élvezte az erdő minden szépségét, egészen addig, amíg meg nem érezte az első áldozat vérének mindent elsöprő illatát.

Akkor pedig könyörtelenül lecsapott, teketóriázás nélkül. Ő volt a vadász, akit senki nem győzhetett le, aki mindenkire zsákmányként tekinthetett volna, akár még rám is. De Nessie elképesztő volt. Még a vadászata is különbözött a többi Cullenétől, és ezt nagyon csodáltam benne. Benne is égett a vágy, hogy az első útjába kerülő melegvérűbe mártsa vámpírfogait, de előtte pontosan felmérte a körülményeket. Emlékszem, azon a bizonyos vadászaton egy vemhes pumát próbált elejteni. De azóta ilyen nem történt még egyszer. Külön ügyelt rá, hogy ilyen ne fordulhasson elő.

Most néhány szarvast nézett ki magának, de tudtam, hogy ezzel nem fog jól lakni. Növényevők voltak, tehát nem ízlettek neki annyira, mint egy másik vad.

Imádtam nézni, ahogy vadászik. Olyan lelkes volt, annyira élvezte, hogy öröm volt nézni. Persze sajnáltam szegény állatot, de nem csaphattam be magam. Pontosan tudtam, hogy mit érez, amikor vadászik. Farkas alakomban én is sokszor tettem hasonlót, mint ő. Ezt nem tagadhattam magam előtt. Már természetesnek éreztem, hogy ezt teszi.
De egyszer csak valami megváltozott. Nessie hirtelen felkapta a fejét, az ég felé bámult. Én is arra néztem, és azt hittem, menten elájulok. Az égen egy hatalmas fehér madár repült, szárnyai végén pedig egy kis fekete folt is csillogott. Egy gólya! – jutott el a tudatomig, és hirtelen forogni kezdett a világ.

- Jake bácsi, Jake bácsi! – kiáltozott Nessie lelkesen. Ugrándozott, nevetett, csak úgy sütött róla az öröm. Azt hitte a mi gólyánk jött meg. Azt hitte, hogy a madár a mi babánkat hozta. Mit mondjak neki ezek után?

- De hol a babánk? A csőrében nincs semmi! – lohadt le a lelkesedése egyik pillanatról a másikra.

- Nessie, el kell mondanom valamit – kezdtem bele a mondandómba nehézkesen, aztán úgy döntöttem, a legjobb, ha gyorsan túlesünk rajta. – Nincs semmilyen baba.

- Hogyhogy nincs? – nézett rám értetlenül, szemei hatalmasra nőttek.

- Nekünk nem lehet babánk – jelentettem ki határozottan, talán kicsit túlontúl is komoly hangon. Nem tudhatta, hogy magamban még hozzátettem: egyelőre.

- Akkor mégsem szeretsz? – kezdett el pityeregni. – Azt mondtad szeretsz!

- Hát persze, hogy szeretlek, kicsim.

Újra remény jelent meg az arcán. Attól féltem, nem sikerült vele megértetnem a helyzetet. Ha egyszer ő valamit a fejébe vett… Az én utolsó reménysugaramat az jelentette, hogy ha majd hazaérünk, észreveszi, hogy nincs semmilyen gyerek.

- Biztos már otthon van! Csak ránk vár a mi babánk! Menjünk! – És már indult is a ház irányába.

Gyorsan átalakultam, és rohantam Nessie után. Nagy bajban vagyok. Már megint. Mit fog szólni ehhez a vérszívó?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése