Blogger Layouts

Keresés ebben a blogban

2010. május 25., kedd

Rómeó és Júlia újrajátszva 2.

Amikor elkezdtem írni ezt a kis szösszenetet, úgy terveztem, beleírok még valamit, ami végül nem került bele az első fejezetbe. Amikor befejeztem, úgy gondoltam, úgy teljes, ahogy van. A többit pedig a fantáziára bíztam. De egy kedves olvasóm folytatást kért, és ez nekem sem volt ellenemre. Ezért úgy döntöttem, teljesítem a kívánságát. :D Elkészült a folytatás. Viszont ahogy ezt írtam, rájöttem, hogy kell nekem még legalább egy-két fejezet a teljes kibontáshoz. Szóval ezzel a fejezettel még mindig nincs vége. :D Remélem tetszeni fog! A folytatást tehát Fanny-nak köszönjétek. Jó olvasást!


Rómeó és Júlia újrajátszva 2.


De lehet egy pillanat akármilyen gyönyörű és meghatározó, ahogy a nevéből következik, előbb- utóbb vége szakad. Ez sem volt kivétel, és ezt hőseink elég keserűen tapasztalták meg.

Jake már épp szóra nyitotta volna a száját, amikor lépteket hallottak. Persze már az is csoda volt, hogy egyáltalán meghallották, hiszen Rosalie olyan halkan közeledett, ahogy csak tudott. Próbált rajtuk ütni, de nem sikerült neki. Semmi illetlent nem találhatott abban, amit látott.

- Ezzel a korccsal mozizol? – kérdezte undorodó hangon. – Nem gond, ha csatlakozom?

De még mielőtt bárki válaszolhatott volna a költőinek szánt kérdésre, lehuppant Renesmee és Jacob közé a kanapéra. Úgy tűnik, annyira azért mégsem undorodott a „korcstól”, hogy ne áldozta fel magát a szent cél érdekében. Hiszen nem volt kérdéses, hogy miért jött. Csak az volt a célja, hogy megakadályozza, hogy Jake bevallhassa, mit érez. Hét év sem volt elég neki, hogy feldolgozza a tényt, hogy őket egymásnak szánta a sors.

- Én is örülök neked, Barbie! De biztos, hogy neked nem kéne mondjuk körmöt lakkozni?

- Csak ennyi telik tőled? – nevetett Rose, és megpróbált úgy tenni, mintha Jake ott sem lenne. Átkarolta Nessie vállát, és kíváncsian fürkészte az arcát. Nem tetszett neki, amit látott. Csalódottság volt a szemében.

- Na jó, te akartad! – folytatta a szópárbajt a férfi, és most az egyszer némi örömét is lelte Rose jelenlétében. Legalább egy pillanatra sikerült elfelejtenie minden problémáját. Egy másodpercre újra az a fiú lehetett, aki egykor, amikor Nessie még baba volt. Megint az volt a legnagyobb kihívás, hogy megviccelje a szőke vérszívót, és nem az, hogy meghódítsa élete értelmének szívét. - Miért nincs a szőke nők fején rendszámtábla?

Rose úgy tett, mintha nem is hallotta volna, amit kérdezett.

- Mert 50 köbcenti alatt nem kötelező – kacagott Jake az elmúlt pár órában most először őszintén.

- Hé, megy a film! – szólalt meg végül Nessie, mert ő mindkettejüket szerette. Nem engedhette, hogy tovább civakodjanak! Végül, miután csönd lett, bezárkózott a saját kis burkába. Kizárta a külvilágot, főként a nagynénjét.

A film hátralevő része mindannyiuk számára szörnyen telt. Az idő vánszorgott, mintha ez a darab nem pár napot ölelne fel, hanem minimum egy örökkévalóságot.

Nem hagyhatom, hogy ez a dög rámásszon az én kis Nessiemre! Nem való hozzá! Ő ennél sokkal jobbat érdemel. Keresnie kell valahol egy jóképű fiatalembert, aki kiüti a nyeregből a korcsot. Legyen magas, erős, lehetőleg sötét hajú, mint az én Emmett-em. Intelligens és határozott. De a legfontosabb, hogy szeresse a lányt. Ha kell, ő maga változtatja át, de Renesmee nem lehet együtt pont vele.

Így törte a fejét Rosalie, és próbálta végigpörgetni a fejében az összes férfi arcot, amit eddig látott. Arra nem is gondolt, hogy kétségtelenül van valaki az ismeretségéből, akire ez a leírás tökéletesen illett: Jacob Black.

Meg kell neki mondanom. Amilyen hamar csak lehet. Nem bírom ezt tovább! Az előbb is majdnem megcsókoltam. Ha nem lép be Rosalie… Ki tudja mit tett volna? Lehet, hogy ezzel tönkre tettem volna mindent! Hiszen ő valószínűleg a bácsikájaként, vagy legalábbis barátként gondol rám.

Jacob most is magát kínozta a gondolataival, mint az utóbbi időben mindig. Kísértette a múlt, amitől nem tudott szabadulni. Ha csak most ismerné meg a lányt, könnyebb lenne. De gyakorlatilag ő volt a második apja! Milyen morbid gondolatnak tartaná a lány, hogy szerelmet érezzen iránta. A bűntudat és a kétségbeesés még Jacob vidám természetén is úrrá tudott lenni, most először igazán eddigi életében. Egy érzelmet nem tudott csak elnyomni: a szerelmet. Mintha egy mágnes húzta volna hozzá, nem szabadulhatott tőle.

Renesmee gondolatai is kettejük furcsa kapcsolata körül forgott.

Az előbb csak én éreztem azt a furcsa bizsergést? Ahogy rám nézett, mintha… Mintha meg akart volna csókolni. De az nem lehet. Vagy mégis? Jaj, miért olyan nehéz minden az életben? Rómeó és Júlia bezzeg nem sokat teketóriáztak. Lehet neki is ezt kéne tenni. Mi lenne, ha egyszerűen csak odasétálna hozzá és megcsókolná? Nem játszhatják ezt az örökkévalóságig!

Amikor az utolsó mondat is elhangzott, egyszerre hárman pattantak fel a kanapéról. Mind érezték, hogy a szituáció kissé kínos, és egyszerre kezdtek magyarázkodásba:

- Nekem most fel kell hívnom valakit – kezdte Rose.

- Én még elolvasnám a drámát, mert valamit nem értek – füllentette Nessie, és remélte, hogy nem túl nyilvánvaló, hogy hazudik. Hiszen négyszeri olvasás után nincs olyasmi, amit ne értett volna meg. Fejből tudná idézni bármelyik színt!

- Rám pedig vár a járőrözés! – próbált lazának tűnni Jake, és már indult is az ajtó felé.

De mielőtt elérte volna az áhított célt, egy apró, fekete hajú lény szökdécselt be a házba, és először úgy tűnt, mintha nem érzékelné a ház légkörét. De Alice-nek elég volt ránéznie Jacobra és Nessie-re, és rögtön tudta, mi történhetett. Szívügyekben ő a nyerő!

Jake kiszáguldott az erdőbe, és nem is sejtette, hogy Alice-nek olyan látomása volt, ami őt is érdekelte volna.

FOLYT. KÖV.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése